kard 6

03 Jan

Régi minta új köntösben

benne kard 6, Kehely 6, önismeret, Osho, tarot, Világ

Ahogyan a tarot kerekének örök fáradhatatlan körforgásában a Osho tarotból a Befejezés lapjaVilág után újra a Bolond lapja következik, úgy múlt el az év vége, és ezzel egyidőben eljött az újrakezdés ideje, megérkezett az új év. Ilyenkor  tele vagyunk még lelkesedéssel, és optimizmussal ahogyan a Bolond is. A szilveszterkor tett fogadalmak nagyon élénken élnek bennünk és hisszük, hogy mindet sikerül majd megvalósítani.

Megfogadjuk, hogy leteszünk egy régi mintát, hogy befejezünk valamit, amit már régóta szeretnénk. Talán egy kapcsolatot, mely már nagyon terhes, vagy éppen egy feladatot, mely csodás eredményeket fog hozni.

Erről szól a tarot kártya Világ lapja is. Egy ciklus lezárását, és feldolgozását mutatja. Ahhoz pedig, hogy a régi minta egy régi probléma ne jöjjön el új köntösben, kell egy nagyon, de nagyon fontos dolog. Ez pedig a Számvetés.

Ha nincs még rá jó technikád most megmutatom, hogyan is csináld, hogy valóban hasznos legyen, és boldogságot hozzon a számodra.

07 Jul

Miért nem látom a lehetőségeimet

benne botok, Crowley, kard 6, kártya, Ördög, tarot, vetés

"A lehetőség mindig körülötted van". Gondolom te is sokszor halottad már ezt a mondatot.
Én is így vélem, de nézzük csak meg jobban, miért is nem sikerül észrevenni. A Tarot kártya segítségével most megkeressük, milyen blokkok lehetnek ezen a témán.

A kérdés tehát megvan, most ki kell választani a megfelelő vetésformát. Mivel most itt ülök
a gép előtt,  nem veszem elő a vetési gyűjteményem, inkább készítek egyet most.

© 2009-2011 onismeret.net Minden jog fenntartva.
Ez is egy Drupal oldal a sok közül. Az eredeti Design-t módosította Hargitai Lajos az
onismeret.net
megálmodója.