Végzetem a keresztnevem?
A napokban olvastam az Ezo élet újságban erről egy cikket.
A cikk szerint:” Az A betűs keresztnevűek tovább élnek. Egy tanulmányt végeztek ezzel, sportolók, jogászok, és fogorvosok között. E szerint az A betűvel kezdődő nevűek a leghosszabb, és a D betűvel kezdődő nevűeknek a legrosszabb a megélhető kort tekintve. Tehát ezzel bizonyítva látják a kutatók, hogy a keresztnév miként befolyásolja az életpályát. Érdekes véletlen csupán, hogy a fogorvosok között több volt a D betűvel kezdődő nevű ember?”
Persze aki számmisztikával foglalkozik, az sem lepődik meg igazán, de én inkább most a tarot kártyával való összefüggést emelném ki.
Az A betű a Mágus száma, mely a héber abc első betűje,mégpedig az Alef betű. (egyébként az anyabetűhöz tartozik) Ez új kezdetet jelent. De miért is ad ez hosszabb életet? Ha megvizsgálod a Mágus lapját, látod, hogy egy fiatal ember, tele életerővel van a képen. Álló helyzetben, varázspálcával a kezében az összes teremtő erőt birtokolja. Ahhoz pedig hogy ezt megvalósítsa, bizony szüksége van az akaratra.
Az akarat tulajdonképpen egy energia, melyet akkor tudsz érvényesíteni, ha kitartóan egy cél irányába fordítod. Az akarat ekkor éri a valódi célját, és ez az, ami ezeknek az embereknek a birtokában van. Ha így nézed, akkor nem meglepő, hogy ilyen kitartással, akarattal, és a vele járó önbizalommal bizony valóban hosszabb életet is megélhetnek.
Érdekes adalék hozzá még, ha az A betű szimbolikáját vizsgáljuk. A formájából is kitűnik, hogy egy sátort képez, mintha megvédene minket. Ezért még a templommal is analógiába hozható.

Nézzük akkor a D betűt, mely a Császár lapunkhoz tartozik. Ez a héber abc negyedik betűje, mégpedig a Daleth (ez a dupla betűkhöz tartozik, mely kettős kiejtésű) betű. Ez magyarul ajtót jelent. Azt az ajtót mely egy olyan kapu, ami nagy súlyt képes megtartani. Tulajdonképpen az a régi fajta kapu, melyen áthidaló gerenda van, és ez tartja a falat is fölötte.
Ez analóg a görög abc Delta betűjével, melyre mint deltás váll a császárnak szüksége van. Hisz mennyi terhet kell neki cipelnie. Az egész nép az ő felelőssége, tehát teherbírónak kell lennie. Mivel ezek az emberek sokkal több nehézséggel küzdenek, sőt másokét is viszik, ezért valóban akár rövidebb életük is lehet, ha nem vigyáznak magukra.
A D betű szimbólumát vizsgálva, egy bezárt helyet láthatsz. Ha megfordítod a betűt, hogy alul legyen a vízszintes vonala, és berácsozod, máris kész a börtön ablaka. Ezért a D betű valóban egy zárt hely, megrekedés, és determináció szimbóluma.
Persze mindez csak egy érdekes útmutató, így el ne kezd még magadat temetni. Azt azonban megfigyelheted te magad is, hogy akiknek a nevében sok A betű van, valóban határozottabbak, rámenősebbek, akaratosabbak a többieknél. Akiknek ebből kevesebb van, azoknak meg kell tanulni ezt, és ha kevésbé bírják vinni a terheiket, vagy könnyebben elfáradnak, akkor nagyon fontos mindig beiktatni egy kis pihenést a rohanó hétköznapok forgatagába.












