Titkos vágyaink

26 Aug benne Érme10, érme7, Halál, kehely8, tarot, vetés

A minap sikerült még jobban megismerkednem a cigánykártya rejtelmeivel, és összefüggéseivel. Megtanultunk a tanfolyamon egy Titkos vágy kirakást, ami úgy gondolom a tarot kártyából is kirakható. Hát most kipróbálom a tarot kártyával is.

Ha jól belegondolsz a Csillag lap is erről szól: hogy fogalmazd meg a vágyaid, és akkor máris megtetted az első lépést a megvalósulás felé.

Tehát nézzük akkor a Titkos vágy kirakást:

Maga a vetés 5 lapból áll, és akár melyik tarot kártyából jól használható. Nézzük azért az egyszerűség kedvéért a Rider Waite Tarot kártya lapjait.

A Kirakás
1.
Három lapot húzz, és rakd egymás mellé. Ez mutatja meg a vágyaid.
2.
Húzz egy negyediket, és tedd a három lap alá. Ezt csak akkor fordítsd meg ha már megnézted a három első lapot. Ez a lap mutatja az akadályt, amit meg kell oldanod.
3.
Húzz egy ötödik lapot, ezt pedig rakd a három lap fölé. Ezt a legvégén nézd meg. Ez a lap mutatja meg, mi az ami segít elérni a vágyaid, úgymond a következő lépés.

PéldaÉme hetes a Rider tarotból
A vágyak helyére kijött az Érme 7, a Halál, és a Kehely 7-es lapja. Már a két hetes lap is feltűnő, hisz mind a két lap azt a pillanatot ábrázolja, mielőtt elérünk valamit, illetve vágyakról szól, amit már nagyon szeretnénk elérni. AZ Érme 7 az anyagi vágyak eredményét jelzi, amely picit várat magára, tehát azt üzeni, hogy türelem bizony tényleg rózsát terem. A Kehely 7-es pedig az álmokról, amibe olyan nagyon szeretnénk belefeledkezni. Jó lenne elérni azt a jövőt, ami még nincs itt, és belemerülni a rózsaszín világ puhaságába.

A Halál pedig mutatja, hogy a vágyak között szerepel még bizonyos terhek lerakása is, amelynek jó lenne ha vége lenne. Hisz ha ez lezárul, akkor már nincs akadálya a célok elérésének. Persze az újjászületés is benne van, hisz ki ne szeretne egy kicsit felfrissülni egy ilyen nehéz időszak után.

Ami akadályoz: a Kehely 8-as, ami szintén a lezárásról szól. Valami már nem úgy működik, ahogy számomra megfelelő, és fájó szívvel, de nagyon nehezen veszek tőle búcsút.

Ami pedig segít:

Az Érme 10-es lap, melyen egy boldog család képe látható. Tehát a családi értékek felismerése, és előtérbe helyezése mindennél fontosabb. Töltsek több időt a családommal, és értékeljem azt nagyon, így elérhetem mindazt amire vágyom.

Ilyen egyszerű vetés ez, amit talán te is hasznodra fordíthatsz majd.

Remélem sikerül új felismeréseket kapnod belőle, és megosztod velünk is ezeket.

Megosztom Ha tetszett, kérlek oszd meg barátaiddal a cikket a Twitter-en, Facebook-on, stb.

Hozzászólások

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Első próbálkozás!

Kedves Andi!

Megpróbáltam kirakni a titkos vágyak kirakást! Viszont az értelmezésben elakadtam. Megköszönném ha segítenél nekem.
Az első három lap a vágyaimra: kardok ásza, Botok tizes, Bolond
Valamit szeretnék tisztázni,esetleg okosan dönteni ezzel kapcsolatban,stresszelek emiatt és nem tudom mi lenne a helyes. A bolondot nem tudom itt, hogy értelmezzem. Bár az előzőeket is lehet, hogy rosszul értelmeztem.
Az akadály amit meg kell oldanom:Végitélet. Megváltoznak a dolgok, és ezáltal változtatnom kell a gondolkodásmódomon is? Nem szabad feladnom a reményt? Na és itt az ötödik lap ami talány számomra, a kardok tizes! Ami segít elérni a vágyaimat! Ezt végképp nem értem, hiszen ez egy lezáró lap. Negatív. Hogyan segíthetne ez nekem. Esetleg el kell engednem a múltat ahhoz, hogy bekövetkezhessen a változás és a jó?
Kérlek segíts értelmezni, mert még nagyon kezdő vagyok.
Köszönöm.Betti

Első próbálkozások

Kedves Andi, Megpróbáltam és ki is raktam, de nem tudom értelmezni, mert még csak most kezdtem el komolyabban foglalkozni a tarottal. Van egy meglátásom a lapokkal kapcsolatban de kíváncsi vagyok nagyon, hogy te ezt hogy látod. A vágyak helyére kaptam a kelyhek 8ast, a remetét és a kelyhek 9est. A 4. lap, az az az akadály a szerencsekerék lett és az 5. lap pedig a kelyhek királynő lett. A másik dolog amiért a segítséged kérem, félek, hogy elfogult lennék magammal szemben. Segítségedet előrre is köszönöm! Doro

Első probálkozásra válasz

Kedves Doro!

Nyugodtan írd le a meglátásaidat, hisz akkor kezded el érezni igazán a tarot kártyát, ha írsz róla. Én is itt a fórumon inkább segítséget szeretnék adni az értelmezéshez, és nem jósólni akarok. Tudod fontos, hogy érezd a válaszokat, hogy hagyatkozz a belső hangra.

A vágyaknál a Kehely8, és a Remete jelzi, hogy szeretnél lezárni egy érzelmi helyzetet, egy kicsit önmagaddal foglalkozni, hogy tisztázhasd a jövődet. /Olyan helyzetre utal, amikor nem annyira rossz, csak valami már elmúlt, már nem azt adja amit először adott./ A Kehely 9-es is erre utal, hisz ez egy egyedüli lap, amikor önmagunkban is jól vagyunk és kiegyensúlyozottak.
A Szerencsekerék akadálynak azonban mutatja, hogy ebben a változásban nem lesz most külső segítséged, és talán hogy még egy picit várnod kell a nagy változásra. Ha most tudsz befelé figyelni a megérzéseidre, akkor a Kehely királynő születik meg benned, vagyis erősődik az intuiciód, a lágyságod, a nőies vonzerőd.

Remélem segítettem.

Hargitai Andi

Titkos vágy kirakás

Kedves Doro!

Nyugodtan megirhatod a meglátásodat, hisz sokat számít az, ami neked eszedbe jut. Nem a tanultak a fontosak, hanem a kép, és amit te látsz benne.

Persze ennek ellenére azért megpróbálom neked értelmezni:
Vágyak: Kehely8, Remete, Kehely9
Ez azt jelzi, hogy van egy olyan érzelmi problémád, amely nem olyan hatalmas válság, de már érzed hogy eleged van a helyzetből, és szertnél többet önmagaddal lenni, hogy összeszedhesd magad. A kehely 9 is szerintem azt jelzi, hogy önmagaddal szeretnél tisztában lenni, a saját önbecsülésed, és önmagaddal való harmónia az, amire igazán vágysz. A múlt még nyomaszt, de talán nincs erőd még lezárni, és talán reménykedsz abban, hogy majd kapsz hozzá segítséget.
Akadály: Szerencsekerék
Ez azt mutatja, hogy nem jön most kívűlről a segítség, mert ezt egyedül kell megoldanod. Illetve jelezheti, hogy nagy változás szükséges, amire még nem vagy felkészülve.
Tenni kell: Kehely királynő
Fontos, hogy a megérzéseidre hallgass, és ne kapkodd el a cselekvést. Érzelmileg kell stabilabbá válnod, és figyelned a belső hangra. AZ együttérzés nem csak másokkal, de önmagaddal szemben is igen fontos, hisz ez az ami segíthet majd a továbblépésben.

Ha jól sejtem egy párkapcslati problémával küzdesz, ami még működik, de nem igazán adja meg számodra azt, amire igazából vágysz?

Rmélem tudtam segíteni.

Ha van még kérdésed, vagy kirakásban szeretnél segítséget, akkor a fórumon van egy külön rész a vetéseknek. oda nyugodtan irhatsz, így mások is láthatják, és nekik is segíthet.

Hargitai Andi

Saját meglátásom

Kedves Andi,

Köszönöm a válaszod, igen meg kell mondjam tökéletesen kiolvastad a lapokból a helyzetem. Én ugyan bátortalannak érzem magam, de igazából ha érdekel akkor nincs mitől féljek, hogy le írjam én mit látok ebben.

Ránézésre egyből sors és feladat jutott eszembe.
Én összességében tudom csak elmondani, mert annyira még nem ismerem a lapok jelentését.
Egy megoldásra váró feladat ami úgy érzem mindig vissza vissza tér.
Nem véletlen, hogy olyan helyzetben vagyok amilyenben, az az megvan az oka. És a remete azt mutatja, hogy ezt a magányt fel kell használnom. Befelé fordulást, a dolgok mélyére nézését, hogy lényegében lássam meg a dolgokat és ezáltal saját magamat húzzam ki a helyzetből. A segítségnél megláttam a lapot és édesanyám arca jelent meg, valószínű vele kapcsoaltos. Lehet egy érzelmi blokkot kellene feloldanom magamban aminek ő is szereplője. És csak ez után érhetem el a belső nyugalammat és kiegyensúlyozottságomat. Ami egyenes út a boldogsághoz. Egy tőről fakad.

Nagyban segített ahogy értelmezted a lapokat, főleg az intuicíóval kacsolatban. Ez egy megerősítés volt számomra.

Mit gondolsz azok alapján amit én írtam? Mennyire látom tisztán a helyzetem mélyebb értelemben?

Meglátásokra válasz

Kedves Moonlight!

Nagyon örültem a válaszodnak.

Nagyon fonots, és jó hogy így összefoglaltad. Sosem a lapok egyéni jelentése a legfontosabb, hanem amilyen érzést benned keltenek. Igazából az önismereti munka épp erről szól. A lapok jelentése segít persze, de az összeolvasás, az esszencia a lényege.
Egyetértek veled az értelemezésben. Az külön csodálatos, hogy édesanyád képe megjelent. Talán a nőies oldaladra is felhívja a figyelmet, hogy ezt kéne erősíteni. A remete lapja végül is a befelé fordulással már megadja ehhez az alaphangot.

Szerintem jól látod, érzed a helyzetet.

Hargitai Andi

© 2009-2011 onismeret.net Minden jog fenntartva.
Ez is egy Drupal oldal a sok közül. Az eredeti Design-t módosította Hargitai Lajos az
onismeret.net
megálmodója.