Minden rosszban van valami jó

16 Jul benne Akasztott, istenarc, önismeret, Reményik Sándor, tarot, változás

A minap a kezembe került a pénzmágnes magazin első száma. Az egyik nagyon érdekes cikk címe:
"A legnagyobb emberi tévedés a világon."
Ez persze nekem is felkeltette a figyelmemet, hiszen az alcíme így szólt: "A valóság nem az, aminek hinni szeretnéd, nem is az, aminek látszik, hanem az, ami." "Ezt vagy tudomásul veszed, és ennek megfelelően hozol döntéseket, vagy automatikusan ellened fog dolgozni. (Robert Ringer)"

Erről eszembe jutott az a Tarot kártya, Akasztott lapja, mely szintén erről szól. Hisz a valóságra való rálátásunk eltérő, és csak akkor tudunk egy másik ember világába belelépni, ha más szemszögből látjuk őt. Pontosabban ha lehet szinte a saját szemével. Bárhogy próbálkozunk is, tökéletesen nem fog sikerülni hiszen mindig a saját szűrőnkön tesszük ezt meg, de már legalább van valami közös alapunk egymással. Tehát igazából az Akasztott, vagyis a megrekedt helyzet igazából sok kincset tartogathat számodra.

"Sok száz évvel ezelőtt az volt a domináns világnézet, hogy a Föld a világegyetem közepe, és a Nap a többi bolygóval körülötte kering. Mondták, hogy ez a valóság. Aztán jött Kepler és Gallilei, és a valóság megváltozott. " szól a cikk további része.

Valóban annyiféle valóságot látunk mi emberek. Ráadásul nagyon elterjedt a média különböző formája, ami legtöbbször teljesen más fajta valóságot akar velünk elhitetni. És ez még csak a külső tényező a valóságról. A belső, saját tényezők ennél jóval bonyolultabbak.
Lehet is ismered ezt a mondást: "Akinek kalapács van a kezében, hajlamos mindent szegnek látni. Akinek láncfűrész, annak meg minden kivágandó fából." Mondhatja bármelyikünk: Én ilyen vagyok, csak ennyire vagyok képes. Neki minden újabb lehetőség csak egy új csalás, hazugság. Neki mindent igazolni kell, (ahogy ugye sokunknak még) hogy ő miért nem fog élni az adott lehetőséggel. Döntése megfelel az önmagáról alkotott felfogásnak.

Az akasztott helyzet egyik fontos eredménye a másfajta világlátás. Hisz amikor elakadsz egy helyzetben, esetleg az életedben is, akkor egy másfajta szemlélet fog segíteni a továbblépésben. Egyébként a Transzformációs játékban is (ha ismered), szintén a csüggedés mező után, szinte lehetetlen továbblépni. Addig pedig nem is sikerült, amíg végig nem gondoljuk, hogy milyen felismeréseket, visszatartó erőket húztunk. Ebből pedig egy más szemlélet születik. Akárcsak az életben. Hát, rajta: Találd meg Magad!

Másik előnye ennek a helyzetnek, hogy végre gondolkodsz. Nem rohansz, nem az elismerést hajtod, hanem magad felé fordulsz. Befelé figyelsz. Hisz amit a valóságból látsz, az csakis a te nézőpontod, és bizony azt csak belül lehet feltérképezni, és esetleg utána változtatni valamit. Gondold csak el, mit jelent a számodra, hogy végre pihenhetsz a nagy hajtás után?
Most csak magaddal kell foglalkoznod. Nem erre vágytál mindig? Vagy mégsem? Ijesztő kicsit? Pedig valahol, valamikor még kerested magad....

Talán, most ebben a megakadt élethelyzetben, végre, valahára megtalálhatod azt ami a legfontosabb a számodra: SAJÁT MAGAD.

Erről eszembe jutott Reményik Sándor egyik verse az Istenarc:

"Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, miképp került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő,
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza."

Megosztom Ha tetszett, kérlek oszd meg barátaiddal a cikket a Twitter-en, Facebook-on, stb.

© 2009-2011 onismeret.net Minden jog fenntartva.
Ez is egy Drupal oldal a sok közül. Az eredeti Design-t módosította Hargitai Lajos az
onismeret.net
megálmodója.