Miért nem látom a lehetőségeimet

07 Jul benne botok, Crowley, kard 6, kártya, Ördög, tarot, vetés

"A lehetőség mindig körülötted van". Gondolom te is sokszor halottad már ezt a mondatot.
Én is így vélem, de nézzük csak meg jobban, miért is nem sikerül észrevenni. A Tarot kártya segítségével most megkeressük, milyen blokkok lehetnek ezen a témán.

A kérdés tehát megvan, most ki kell választani a megfelelő vetésformát. Mivel most itt ülök
a gép előtt,  nem veszem elő a vetési gyűjteményem, inkább készítek egyet most.


egyensulyozas
Tehát először is, legyen az első lap a jelen helyzet: vagyis hol állok a lehetőségek meglátásában.
Most jut eszembe, talán többet segíthetek neked, ha személyes példát mondok.
Ezért gyorsan előhúzom a kártyát, előbb azonban végiggondolom, melyik paklit is válasszam.A Crowley-t választottam és a Nagy Arkanum VIII.-as, Egyensúlyozás nevű lapját húztam.

Tehát ez azt jelenti, hogy egyensúlyban vagyok, ez nem is olyan rossz.

 

Második lap a tudatalatti tartalmát mutatja, mely lehet akadály, és segítő tartalom egyaránt. Majd meglátjuk melyik lap jön ki. Húzok tehát.
ordog


Az Ördög jött ki. Ez elég érdekes, a képen egy férfi heréje látszik (kicsit morbid tudom, de ez a Crowley tarot), és abba bezárva pedig az emberek vergődnek. Ezek, mint ahogy más lapon a láncok markánsan megjelennek a képen.

Ez a lap az anyagi világról szól, tehát a kártya az itt jelen lévő akadályokról szól. Ezzel rögtön kaptam egy feladatot is, amely segíthet, vagyis ezeket a gátakat oldani kell, és ha szabaddá válok akkor sikerülhet a lehetőségek nagyobb kiaknázása

Harmadik lap a külső hatásokat mutatja: ez pedig nekem a  Kard 6-os, itt Tudomány a neve.

kardok6

 


Ez a lap mindig az új partok eléréséről szól, illetve pontosabban arról a helyzetről, amikor a régi már
nincs, de az új  se látható
(ez persze a Rider tarotnál jobban látszik).

Ennél a lapnál a kardok egy rózsakereszten mennek át, jelezve a harmónia fontosságát, ez inkább a tudományos törekvéseket jelzi, a Merkúr jele pedig (mely szintén a lapon látható) a vízöntőben a szellemi szabadság elérésére hívja fel a figyelmem. Tehát a változás elindult, és igazából csak a lezárás van hátra, és a türelem.

 

Negyedik lap pedig a javasolt cselekvés lesz: ez pedig nekem a Botok ásza.

botok asza

    
    
Ez a lap a kezdetekről szól, a lendületről, és szenvedélyről, vagyis az inspirációról. Mindez szükséges a változás után. Ezzel együtt szép kerek lett a vetés.

Mivel ezzel elég sok információhoz jutottam, itt meg is állok.


Összeolvasva tehát: a jelen helyzet egy új alap kezdetéhez nagyon megfelelő, azonban a régi lezárása még szükséges, aminek fontos feltétele a számvetés, ami segít a múlt lezárásában. Ez persze azt hiszem nálam inkább az érzelmi
kötödés elengedését, és a félelmek oldását jelenti. Még szerencse, hogy kineziológusként ezt meg tudom oldani.
Az új lendület pedig megvan, hisz ez a Blog írás épp erről szól.

Ha van kedved és kíváncsivá tettelek, te is készíthetsz ez alapján saját vetést a témára.

Írd meg tapasztalataidat. Kíváncsian várom a véleményed!

Megosztom Ha tetszett, kérlek oszd meg barátaiddal a cikket a Twitter-en, Facebook-on, stb.

Hozzászólások

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Miért nem látom a lehetőségeim?

Sza Andi!
Nagyon zavar a vakságom, szeretném megtudni mi akadályoz ebben? Miért nem látok tisztán a szerelmi életemben?
1, Hol állok a lehetőségek meglátásában? : Botok ásza
A lehetőség adott, csak gyáva vagyok hozzá? Nem akarom meglátni a fától az erdőt?
2, Tudatalattimban van: Érme 2
Ez és az a variáció is megvan bennem. Szerintem nincs itt az idő a döntésre. Most tuti várnom kell.
3, Külső hatás: Érme 5
Hát most valóban kis szerencsétlen koldusnak érezhetném magam, de valamiért úgy érzem, ez nem feltétlenül csak hátránnyal jár.
4, Javaslat: Kehely királynő
Legyek önmagam:) Kedves, figyelmes, befogadó.

Ha lesz időd, erre is reagálsz?
Köszönöm!
Kacagógerle

Miért nem látom a lehetőségeimet? / válasz

Kedves Kacagógerle!

Nagyon jó ez a kirakás, amit választottál.

Az első lapot én is ugyanígy értelmeztem volna. Valóban itt van körüllötted a lehetőség, ezt jelzi az érme kettő is a tudatalatattidban. Valóban nem kell döntened, de itt az idő a változásra. Szóval legyél inkább éber, és figyelj a jelekre.

A külső hatásban az érme 5, szerintem nem csak rosszat jelez. Igaz mutatja, hogy még lassú a változás, de azt is hogy neked kell türelmessé, befogadóvá válnod. Mondjuk inkább úgy, hogy ki kell várnod a változás idejét. Te már indulnál, ezt jelzi a bot 1, és az érme 2.

Javaslatként a kehely királynő: szerintem is ahogy irtad, legyél türelmes, rugalmas, és őrizd a szeretetet a szívedben. Persze a megérzéseket tedd az első helyre!

Hargitai Andi

Hozzászólás

KEDVES ANDI!
Kiraktam a miért nem látom a lehetőségemet kirakást saját részemre.
Első lapom az Érmék Apródja Ali Baba kártyát húztam. Ez a jelen helyzetem, ami azt mutatja meg, hogy a jelenben lévő szorgos munkámnak meg lesz a jutalma. Folyamatos tanulást mutat. A tudatalatti lapom. A 2. lapom a Botok 7-es lapja volt. A külső hatások. A 3. lapom a Szent István Király lapja. A 4. lapom a javasolt cselekvés az Érmék 2-es lapja.
A tudatalattim további munkára sarkall;bölcsességet, bátorságot és kitartást mutat. A külső hatások, sok jóindulatú és azonos érdeklődésű ember vesz körül.
Javasolt cselekvés, egyszerre csak egy dolgot csináljak az életerő körforgása ott van a levegőben.
Nagyon jó ez a kirakás, teljesen rávilágít azokra az eseményekre amik körülöttem folynak. Ezotériával foglalkozom. Nagyon színvonalas az oldalad, csak gratulálni tudok hozzá. Üdvözlettel Zsu.

kirakás

Kedves Zsu!

Örülök, hogy kipróbáltad, és annak még inkább, hogy segített neked a kirakás. Jó, hogy megosztottad velünk.
Köszönöm szépen!

Andi

© 2009-2011 onismeret.net Minden jog fenntartva.
Ez is egy Drupal oldal a sok közül. Az eredeti Design-t módosította Hargitai Lajos az
onismeret.net
megálmodója.