Elmúlás

01 Nov benne botok, érme, Halál, kard, kártya, kehely, lap, önismeret, tarot

A Kazanlár tarot kártyából a Halál lapjaMegérkezett a november, Mindenszentek ideje, a halottak napja. Ilyenkor egy kicsit lelassulunk, elgondolkodunk. Az elmúlás, a veszteségek előkerülnek újból. Ez az időszak sokat segíthet felkészülni a csendességre, a befelé fordulásra. Hiszen télen a természettel együtt nekünk is szükségünk van a lassulásra, a mélyebb elgondolkodásra. Ez a maggá válás ideje, amikor gyűjtjük az energiát, érlelődünk.

A Tarot kártyában a Halál lapját sokan nem szeretik, mert általában ijesztő képet fest. Ebből az egyik  kivétel a Kazanlár kártya, melyen egy ifjú pár látható, akik egy kancsóból merítenek az új élet vizéből. Ez a legfontosabb üzenete ennek a lapnak. A megújulás, ami feltételezi a régi, idejétmúlt dolgok elengedését. A képen az öregember eltávozik, ami a lejárt dolgok távozását szimbolizálja. Ami lejárt, ami elöregedett, azt el kell engedni. Ezzel helyet adsz az újnak.

Nézzünk akkor egy újabb vetést, ami segíthet ebben:

Először is húzz egy-egy kártyát arra, amit el kell engedned fizikai, érzelmi, ill.
gondolati síkon.
Majd ezután húzz egy kártyát arra, hogy milyen új mintát kapsz feladatnak a következő időszakban rövid távon (mely a következő három hónapra szól). Ez lesz az, amit most meg tudsz valósítani.

Nézzünk erre egy példát:

1. Ha a Fizikai síkra az Érme 6-os lapja jön ki. Ez azt jelzi, hogy az állandó pénzügyekkel való foglalkozást el kell engedned, mert nem ez visz előre.

2. Érzelmi síkra kijön a Kehely királya. Ez azt jelzi, hogy nem egy férfitől várhatod a támaszt, a  biztonság érzeted. Talán épp egy kapcsolat végét is jelzi, melynek már lejárt az ideje.

3. Mentális szintre kijön a Botok 7 lapja. Ez azt jelzi, hogy az állandó védekezést kell elengedned. Hisz a világ nem egy farkasokkal teli hely, melyben állandóan küzdeni kell. Itt fontos lecke a nyitottság, a valódi értékek védelme, mely ha megvan, akkor már nincs szükség állandó harcra, hisz a saját igazunkat az életünkkel nyilvánítjuk meg.

4. lapként az Új minta a Kard 2, mely a gondolataid egyensúlyát helyezi előtérbe. Itt az ideje a nem kézzelfogható dolgokra, az érzelmekre nagyobb hangsúlyt helyezni. A Rider tarot kártyáján háttal van a nő a víznek, ezzel jelezve, hogy elzárja magát az érzelmektől.
Bizony itt a feladat a visszafordulás, az érzelmek nagyobb mértékű térhódítása, áramoltatása.

Remélem segít neked is ez az elemzés a következő időszak feladataira.

A következő sorokban pedig megosztok veled egy röpke novellám, amit pár éve írtam szintén halottak napján:

 

Emlékezés

Csípős hideggel ébresztett a november első napja. Amint kiléptem a házból, megéreztem a tél, az elmúlás leheletét. Hiába ültem be az autóba, és fűtöttem. Éreztem, hogy már nem tudok olyan hamar felmelegedni.
Visszamentem a lakásba, és elővettem a téli ruhák közül a sálaimat, és a kesztyűket. Sorra vettem a bolyhos nyakbavalókat, és kezembe került az irhakesztyű. Megsimogattam őket, és visszaraktam szépen a helyükre. Ti még nem kellettek, még nincs itt a tél, - mondtam magamban.
Aztán előkerültek a vékonyabb ötujjas kesztyűk, ebből kiválasztottam egy párat. Elővettem hozzá egy rövid kis sálat is. Magamra tekertem, felhúztam a kesztyűket, és elindultam kifelé.
A kezem átmelegedett, és megértettem, hogy elérkezett a tél. Hiába tartoztatnánk a napsütést, hiába barnulnak még a levelek a fákon. Ha jól odafigyelek, akkor észreveszem, hogy bizony sok helyen már a tél ujjai gyorsan szaggatják le őket. Ott fekszenek halottan a földön, mementóként jelezve, hogy eljött az elmúlás ideje.
A húgomhoz érkezve, leültem az étkezőbe. Finom kávét főzött, és a meleg bögrét kezembe fogva, az otthon melegén elmélkedtem. Jó érzés volt a családommal lennem, már a hideg is csak rossz emléknek tűnt.
Néztem, ahogy az ebédet elkészíti, szorgosan tesz - vesz a konyhában. Egyszer csak előhúzott a fiókból két mécsest, és meggyújtotta. Előkerült egy szív alakú hamutartó is valahonnan.
Belerakta a mécsest, és a szoba legfőbb helyére állította. Eszembe ötlött mennyivel jobb az égő gyertyát látni benne, mint a cigaretta parazsát figyelni, amint egyre csak füstölög.

Halottak napja van, tudod?- mondja. Akkor eszembe jutott a barátnőm, aki kamaszkoromban
távozott oly sietve ebből a világból. Hangosan kimondtam, közben eszembe jutott a temető, ahol nyugszik. A sírok hidegének emléke a csontomig hatolt, és elfogott a szomorúság.

Ne is mond, mert sírnom kell! - válaszolta a húgom.

Halottak napja van ma, és ma kivételesen meg van engedve a gyengeség, a sírás. Ilyenkor nem néznek furcsán ezért. Vajon máskor miért nem engedjük meg ezt magunknak? Eszünkbe jutnak vajon eltávozott szeretteink? Vagy csak rohanunk, ziláltan, próbálva túlélni az életet?

Addig, míg mi is a túlvilág közelébe érkezünk, és feltesszük a kérdést: Érdemes volt?

 

Megosztom Ha tetszett, kérlek oszd meg barátaiddal a cikket a Twitter-en, Facebook-on, stb.

Hozzászólások

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Halál és ünnep

 Kedves Andi,

Nagyon szépeket írsz, olyan jó, hogy az ilyeneket is megosztod :) Köszönöm újfent.

Idekint Angliában már javában tombol a helloweenozás, és, bár soha nem vallásos módon álltam hozzá ehhez az időszakhoz, ez azért elborzaszt. Ilyenkor elgondolkodom, hogyan is fajulhatott idáig az angolszász világ. Vagy csak maradi vagyok, esetleg nagyon nem értettem meg valamit...? De az is lehet, hogy ez az egész meglehetősen perverz műsor meg a "hülyéskedjük el" pont az érzelmek mély átélése elől való menekülést szolgálja? 

© 2009-2011 onismeret.net Minden jog fenntartva.
Ez is egy Drupal oldal a sok közül. Az eredeti Design-t módosította Hargitai Lajos az
onismeret.net
megálmodója.