Az intuíció erősítése, avagy hogyan válhatsz Te is bölcsebbé
Biztos te is gondoltál már arra, milyen jó lenne ha könnyebben eligazodnál az élet útvesztőjében, és lenne egy iránytűd, amely mindig megmutatja merre menj. Ez az iránytű az intuíció, a belső hang, avagy a felsőbb Éned (Isteni részed) tanácsadó sugallata.
A tarot lapjai során szembetalálkozol a négy kardinális erénnyel melyek a bölcsesség, erő, igazság, és a mértékletesség. A tarot kártya második lapja az intuíciód erősítésében, és ez által a Bölcsesség elérésében nyújt neked nagy segítséget. Ha az erényeket feladatoknak fogod fel, akkor nem csak a szellemi fejlődés lesz a jutalmad, de eléred,hogy a lelked elcsendesül és békés lesz.
Nézzük először a Bölcsességet. Ezt a tarot második nagy arkánumában fedezheted fel, a Főpapnő lapjában.
Amint a lapot megnézed, egy papnőt látsz rajta, aki nyugodtan ül. Ha cselekedni akarna, akkor le kéne pakolni a kezéből, fel kéne állnia. Tehát amíg elindul, addig bőven van ideje megfontolni a cselekvést, és így óvatosan, bölcsen tud dönteni is.
Vagyis az első feladatod a nyugalom, igyekezz előbb ülve maradni, és utána cselekedni.
Ha emlékszel a hegedűs a háztetőn című filmre, ott van egy ilyen jelenet, amikor a házasságközvetítő asszony jön, és leülnek mielőtt beszélnének.
Kezében a Tora, az Isteni tekercs van, mely a szellemi energiákat jelzi, illetve a hitet Istenben, az Egyetemes Rendben. Második feladat, a szellemi ismeretek megléte az életedben, vagy egy olyan szellemi tanító keresése, aki ezt átadhatja számodra. Próbálj meg ilyen irányú könyveket, meditációkat beszerezni, amelyek energiaszintedet növelheted, és tisztábban látod utána a napi problémáidat, miáltal a megoldásokhoz is könnyebben férsz hozzá.
Előtte a Hold sarlója, és fején is egy holdkorona látható. A hold megjelenése az érzelmek változékonyságát jeleníti meg, amely azért fontos, mert ezáltal rugalmasabb, és alkalmaz-kodóbb lehetsz. Tehát ezért hasznos, ha hagyod áramlani az érzelmeidet, és természe- tesen mutatja azt is, hogy éppen merre van dolgod az életedben. Hisz ami nem érint meg érzelmileg, azzal nem is foglalkozol. És a teremtés sem megy érzelmi erősítés nélkül. Harmadik feladat tehát, hagyd az érzelmeket áramlani az életedben.Nem baj ha a negatív gondolataid is előtörnek, csak fogadd el jogosságukat, és akkor hamar el is távoznak.
A papnő mögött láthatsz egy fátylat, amely titkot sejtet, valamit amit nem ismersz.
Egy másik világ, amit nem láthatsz, de amelynek eredményét felfedezheted a világban. Ahogy a szelet sem látod, csak az eredménye jelenik meg mikor a fákat látod hajladozni, és arcodat csípi a téli szél. Negyedik feladat tehát: Nézz a dolgok mögé, ne higgy a látszatnak. Akkor sokkal többet fogsz megismerni a világból, és némi gyakorlással az események, és emberek mozgatórugóit is fel fogod fedezni. Ez óriási élmény lesz, az egész világot máshogyan fogod szemlélni.
A két oszlop mellette fekete és fehér, amely a férfi és női minőség egyensúlyát jelzi. A végső lecke az egyensúly elérése, amely a logikus gondolkodás, és a megérzések használatának egyenlő mértékű gyakorlásával jön létre. Mivel a mai világban a logikus gondolkodás nagyobb mértékben van jelen, ezért javaslom, hogy inkább a megérzéseid nagyobb mértékű használatát erősítsd. Így könnyebben eléred az egyensúlyt, és a lelki békéd.
Tehát ha a főpapnő leckéjén keresztül sikerül elsajátítani ezeket a feladatokat, te is bölcsebbé válsz, olyan emberré akitől bátran kérhetnek tanácsot az emberek.
Legközelebb a mértékletességről fogok írni, mely segít az egyensúly könnyebb elérésében, és a minőségi változás létrejöttében.













Hozzászólások
Andika! Szegedre nem jössz
Andika!
Szegedre nem jössz tanítani?
Lehet , hogy nem publikus, és elárulom a butaságom, de én pl azt sem tudom, hogy egy kártya lap mikor szól lelki, szellemi, fizikai szintem? mi különbözteti meg? köszönöm :Anna
Drága Anna! Nagyon szívesen
Drága Anna!
Nagyon szívesen megyek tanítani Szegedre is, ha van egy 6-8 fős csoport.
Ami a kártya szinteket illeti, egyáltalán nem butaság, amit kérdezel. Az, hogy mikor lelki, vagy fizikai szint, azt a kérdés dönti el.
Ha pl. egy párkapcsolati problémáról kérdezel, akkor lelki szintről szól, és a cselekvés is itt történik.
Tehát lelkileg szükséges az adott lapot megélni.Tehát ha mondjuk ennél a témánál kijön az Ítélet lapja, akkor nem feltétlenül kell azonnal szakítani, hanem meg kell vizsgálni, milyen lelki terheid vannak, és meg kell próbálnod ezektől megszabadulni.(mondjuk féltékeny vagy, és ezt sikerül magadba helyretenni) Ezután már lehet, hogy a kapcsolat nagy mértékben javulni fog.