Amikor kinyílik a Világ

Hazafelé utaztam a metrón, és az egyik megállóban sok külföldi turista szállt fel.
Erről hirtelen eszembe jutott, hogy igen, végül mégis nyár van. Még ha az időjárás ezt nem is mindig hangsúlyozza ki igazán. Ilyenkor sokkal több turista látogat el hozzánk, mint máskor.
Nyár van, és ilyenkor nyitottabbak vagyunk mi magunk is. Erről pedig beugrott a Világ lapja, aminek szintén ez az egyik fő üzenete.
Amikor nyitottabb vagy, közelebb kerülsz az emberekhez, hisz nagyobb bizalmad van feléjük. Mi magunk is járjuk a világot. Ki a saját kis világát, ki a nagy világot. Utazunk, és minél eseménydúsabb az utazásunk, annál több emberrel, kultúrával találkozunk és ezáltal sokkal több élménnyel gazdagodunk mint télen, ami a visszavonulás évszaka. Ezzel tökéletesen megvalósítjuk ilyenkor a Világ lapját. Mozgásban vagyunk, és emellett egyensúlyban, harmóniában is önmagunkkal, és a környezettel.
Gondold csak meg, hogyan viselkedsz ilyenkor külföldön. Számodra ismeretlen emberekkel állsz szóba, sőt tulajdonképpen egy csoportban utaztok, így valami össze is köt. Ha közös programok vannak, akkor ez már egy megosztott élménnyé válik, ami növeli annak értékét.
Emlékszel, hogy a tengerparton ücsörögve könnyebben mosolyogsz? Este később fekszel le, esetleg egy zenés, táncos szórakozóhelyre is ellátogatsz. Esetleg elborozgatsz beszélgetés közben az új barátaiddal. A boltokban hosszabban időzöl és kicsit talán le is lassulsz.
Elmész régi romokhoz, ahol körbeleng a múlt árnya. Visszavisz téged egy másik időbe, és szinte magad előtt látod azokat az embereket, kik egykor, abban a régi, távoli időben éltek. Látod kezük nyomát a megmaradt falakon, hallod a róluk szóló múlhatatlan történeteket. Egy-egy múzeumból kifelé jőve pedig, a hagyományaik szerinti ajándéktárgyak emlékeztetnek majd, milyen hosszú utat jártál be az alatt az egy hét alatt, amit ott tölthettél a nyáron.
Más tájakat, embereket, egy új Világot fedezel fel.
Talán ha ilyenek lennék a szürke, téli hétköznapokban is, akkor könnyebben nyílna olyankor is a világ? Talán egy próbát megérne....












