A változás csendje

Sokszor előfordult velem is, és mostanában a hozzám fordulók is erre panaszkodnak, hogy megállt az élet. Mintha egy állóvízben lennél, körülötted minden nap egyforma. Nincs változás. Ugye ismerős? Biztos te is voltál már hasonló helyzetben. Amikor bármit is szeretnél csinálni, mintha minden ellened esküdött volna. Nem megy semmi, hiába vannak jól megfogalmazott céljaid.

Megnézzük, hogy milyen kincseket rejthet ez a csend?

Mi történik ilyenkor benned valójában?

A tarot lapjában ezt az élethelyzetet leginkább a Remete szimbolizálja. Általában senki nem szereti ezt húzni, pedig ha nem magányként éled meg, tényleg csodás lehet.

Tudom, tudom, már sokat csináltad, és már épp eleged van az egyedüllétből. Gondolod ha nem lenne rá szükséged, akkor is ez történne? Gondolod, hogy más teremtette neked ezt az élethelyzetet? Bizony nem. Azért történik, mert még nem merítetted ki az egyedüllét kincseit.

A tarot kártyákban van egy lap a Kardok egyes, mely a Tudatosságról, a felismerésekről, a szellemi jelenlétről szól. Ez az az ajándék amelyet elérhetsz a „változás nélküli” időszakban.

Amikor egyedül vagy az első dolog ami valójában történik az, hogy eszeveszetten pörögnek a gondolataid. Persze hasztalanul. Ilyenkor van aki relaxál, vagy meditál, esetleg elfoglalja magát. Vannak olyanok akik pedig ilyenkor még jobban belepörgetik magukat. Ilyenkor tele vagy ábrándokkal, reményekkel, és legfőképp vágyakkal. Ezek őrölnek napról napra. Ez az, Te is ezt érezted? Mi az értelme? Amikor telik az idő sorra számolod fel ezeket a vágyakat , és bizony a céljaid is átfogalmazod. Napról napra egyre kisebb és kisebb lesz az igényed, míg végül eljuthatsz az vágyak nélküli, talán remény nélküli állapotba.

Ez a nullpont, innen kell tulajdonképpen tovább indulnod. A Remete erről szól, hogy befelé haladva önmagadba, lebontod a külső mázakat, maszkokat magadról, és megkeresed saját magad. Ha eljutsz a Ki vagyok én kérdésig, már jó nyomon jársz.
Ebben az állapotban már kezded látni a valóságot, pontosabban fogalmad sincs róla, mert kezdesz mindent megkérdőjelezni. Ha tovább vársz, akkor pedig eljuthatsz további felismerésekig a saját életedre vonatkozóan.

A Kazanlár tarot a Remetét egy képkeretben ábrázolja, miközben előtte egy vihar vonulel. Ez rendkívül jól kifejezi azt, hogy ha megvárod a vihar elvonulását, tehát érzelmeid és gondolataid elcsitulását, akkor kitisztul az ég. A keretek pedig amik eddig fogva tartottak, most lehullnak rólad. Hisz már nem azonosítod magad azzal a személlyel aki eddig voltál, mert nagyobb rálátást szereztél önmagadra, és eszed ágában sincs a régi mintáidban ücsörögni. A keretek lehullnak, te szabad vagy. És megszületik benned a tudatosság, a Jelenlét. Amikor figyelsz csupán, és nem akarsz már irányítani, se részt venni. Ez a figyelem jól eső békével tölt el, és végre rálelsz saját magadra. Itt már nincsenek kérdések, sem vágyak, sem akarat. Csak Te Vagy.

Erről most eszembe jutott az első Jelenlét élményem sok évvel ezelelőttről, amit
szintén egy röpke novellában örökítettem meg. Most megosztom veled:

 Mesék születése

Nézte a férfit, aki vele szemben foglalt helyet egy kényelmes karosszékben.Piros pulóver volt rajta, mely mintegy visszarepítette őket 40 évvel ezelőttre. Fehér gallérja kibújt alóla, körbefonva, glóriaként övezve arcát. Talán a fehérség, talán a belső fény volt az, ami körüllengte őt, mint ha egy fénylő fátyol venné körül. Elmosolyodott ahogy rápillantott, és a fátyol fellebbent.

Beszélgetni kezdtek. Kérdések és válaszok úsztak lassan a levegőben. Aztán a férfi egyik kérdésére válaszolva, valami más is történt. Valami, ami nem csak a szavak játékát jelentette, hanem a válaszok megszületését. Válaszok tolultak
az elméjében miközben a férfi kék szemét nézte. Ezek a válaszok szinte a semmiből úsztak feléje. Igazából – belül mélyen biztos volt benne -, ezek a szavak mindig ott voltak az elméjében, csak nem vette észre őket. Vajon most, hogyan történt mindez? Hallgatta saját magát, amint hömpölyögve követik egymást a mondatok ajkáról. Közben figyelt. Nem arra, ami elhangzott, talán nem is arra, amit nem mondott ki. Még is mi volt az, ami lekötötte a figyelmét? Jelen volt. Jelen volt ebben a pillanatban, és ott, akkor, ez mindent  jelentett.

Ott volt benne a másik ember, ott volt benne a harmadik, és ott volt benne mindenki, akit valaha is ismert. Talán még az is, akit csak ezután fog megismerni. És ott volt benne Ő maga is. Igen. Ez volt mindig, amit keresett. A jelenlét. Saját maga jelenléte.

Mindeközben mesék születtek meg elméjében, de csak távolról érzékelte azokat. Ezek az el nem mesélt történetek, mint ködfátyol jelentek meg, és visszahúzódtak amint rájuk pillantott. De azért ott maradtak. Ezek az ő saját meséi. Meg kell írnia őket, és már nem félt. Nem félt a szavaktól, melyeket ki kell majd mondania, mert azok is róla szólnak. Nem félt már másoktól, hiszen a szavak ritmusa olvasás közben, az ő elméjükben születik zenévé. És ez a zene már ő róluk fog szólni. Nincs tehát mitől félnie. Nem is értette, erre miért nem gondolt eddig. Mindegy. Most jött el ennek az ideje. Mindig is tudta, hogy ez a világ így működik. Mindig, mindennek megvan az ideje. Nincs tehát helye a félelemnek.

Megnyugodott.

Ha tetszett, kérlek oszd meg barátaiddal a cikket a Twitter-en, Facebook-on, stb.