A Lét öröme
Emlékszel még az általános iskolai időszakodra? Arra az évente
visszatérő időszakra amikor már nagyon vártuk a vakációt?
Minden nap, amikor a betűket felírtuk a táblára, egy egy újabb lehetséges kaland járt a fejünkben. Terveztük a nyarat, nyitottak voltunk mindenre. Amikor új helyre mentünk nem féltünk és izgultunk napokkal, esetleg hetekkel előbb. Akkor még mertünk beszélgetni egymással, és nem féltünk attól hogy megbántanak minket.
Pillanatról pillanatra éltünk. A jelenben. Ahogy az Osho Zen Tarot kártyában az érme kettes lapja a Pillanatról pillanatra nevet viseli, hisz olyan változásról üzen, ami a fizikai világban megjelenik, és bár nem kézzel fogható jövőt ígér, mégis ott van benne a könnyedség, a felhőkön való tánc, az élet hullámain való utazás ígérete.
Vajon mi történt azóta?
Felnőttünk, mondhatnád most. Igen, felnőttünk.
Ez azt jelenti, hogy mindezt a múltban kell hagynunk?
Akkor most már muszáj félelemben élnünk?
Félnünk kell a másik embertől?
Ezt jelenti a felnőttség?
Vagy azt, hogy felelősek vagyunk a saját érzelmeinkért, tetteinkért, sőt még a gondolatainkért is?

A minap kihúztam a jelen pillanat üzeneteként az Osho Zen Tarot kártyából az 1-es lapot a Létezés nevűt, mely más tarot pakliban
a Mágus nevet viseli. Néztem a képet és arra gondoltam, milyen jó
is a képen lévő alaknak, hisz egységben van az egész Univerzummal.
De jó lenne ezt átélni? Vajon mit tehetnék, hogy ezt az érzést én is megkaphassam? Mit is tud ez az nő a képen, aki meztelenül üldögél
egy lótusz levélen? Ma tudtam meg, hogy a lótusz levele elbírja akár
egy 8-10 éves gyermek testét is. Meglepő ugye? Mit jelent mindez
ezen a kártyán?
Légy olyan könnyed, olyan spontán, olyan nyitott, és bizalommal teli, mint egy gyermek. Akkor a levél megtart, és te elérheted a szellemi magasságokat. Akkor nem fogsz a holnapon agyalni, hisz meglátod a csillagokat, ráhangolódhatsz az Univerzum energájára. Láthatod a csillagok táncát. Megfigyelővé válsz. Tudatossá.
Ebben a pillanatban pedig megfoganhat benned egy új élet magva, egy új terv, egy új cél. Ez a születés pillanata, amiből bármi megvalósulhat majd. Ahogy a Mágus is lehozza a szellemei energiát ötletek formájában, úgy te is képes vagy ezzel a lelki beállítódással Teremteni. Hisz a Létezés részévé válsz, ami folyamatos mozgásban van. Hisz minden pillanatban egy új csillag születik, kihuny, lángra lobban egy egy égitest. Szüntelen kavalkád, mely örök körtáncba fogja az életet itt a Földön is.
Pillanatról pillanatra változik. Neked pedig nincs más tennivalód, mint bekapcsolódni ebbe a táncba, a részévé válsz mindennek. Részt veszel benne. Ahogy a Botok 4-es lapja is üzeni, mely itt a
Részvétel nevet viseli. A négy alak az adás és elfogadás kéztartásával, egy csodálatos mandalát alkot. Jelezve ezzel, hogyha adsz, és te magad is elfogadsz, akkor ez a közös öröm, mely itt megosztásra kerül a barátokkal, egy csodás képet, egy mandalát eredményez. A részek összessége többet ad ki, mint amilyen előtte egyénileg volt. A mandala pedig egy olyan kép, mely tele van energiával, és már maga a nézése is elindít egy gyógyító folyamatot benned.
Ez pedig olyan energiamezőt alkot, mely kiterjed, hisz aki veled talákozik, érzi benned az örömet. Szinte átragad rá is. Talán ő is megosztja majd ezt másokkal. Aztán akivel megosztotta az is megosztja megint valaki mással.
Mit gondolsz, mit fog mindez eredményezni?













Hozzászólások
A lét öröme
Kedves Andi! Remélem nem haragaszol, ha tegeződünk, köszönöm. Nagyon tetszet a cikked, és egyet is értek vele. A mai világban az adok-kapok csak a másik bántásában látom, sajnos a segitség elmarad. Régen sokat beszélgettek a szomszédok, ma már nem is köszönnek, csak elmennek egymás mellett ez nagyon szomorú. Mindig elovasom a leveleidet nagyon érdekesenek találom őket,mindig várom a következőt. baráti üdvözlettel: kiss59
Együtt vagy egymás mellett
Köszönöm a hozzászólást! Én is azt gondolom, hogy ez a mai kor következménye. Ugyanakkkor egyénileg mi magunk is változtathatunk rajta. Persze nem könnyű, főleg mert szembe kell menni az árral. Viszont megéri. Remélem más is elkezdi majd...
Andi
A lét öröme
Szia Andi! Mit fog eredményezni?? határtalan boldogságot :) Nagyon érdekes lett ez a cikked is! Nagyon tetszik nekem a Te egyéni megközelítési módod!!!! Szerintem ezzel egyedül állsz ebben a műfajban. Pedig így annyira de annyira érthető, még egy laikusnak is aki csak érdeklődik e téma iránt de nem gyakorolja (mint én :) Szívesen járnék egy tanfolyamodra de sajna mostanában nincs időm, mert gyógymasszőr képzésre járok, de ha végeztem(jövő tavasszal) jelentkezek Nálad :)) További sok jó gondolatot és ezáltal érthető, hasznos cikkek írását kívánom!!! üdv:romi
az egyéni látásmód
Kedves Romi!
nagyon örültem a levelednek. Főképp azért is jó ez a visszajelzés, mert mint írtad, nem foglalkozol ezzel aktívan. Így külön öröm, hogy értehető így is.
A tanfolyamra majd eljössz ha itt az ideje, én nagyon szívesen látlak!
Andi