A kellene kisértete
A napokban kezembe került egy Osho könyv, ahol erről a témáról olvastam. Bevallom én magam is sokat, sokszor küzdök ezzel, hogy úgy érzem, állandóan cselekednem kell. Mivel asztrológiai szempontomból dominánsan tűzjegyű vagyok, ez a probléma állandóan kísért. Te is éreztél már ilyet?
A világban szétnézve is ezt látom, tehát mégsem csak az én problémám ez. Hisz itt vannak, voltak az ünnepek, és mégsem pihenünk igazán. Sokszor hallom, évről évre, hogy: mennyit dolgoztam karácsonykor, egy perc megállásom se volt, de jó, hogy túl vagyunk rajta. stb.
Szomorú ez, hisz mikor kéne pihenni, ha nem a pihenő napokon, az ünnepek, vagy a szabadság alkalmával?
A Tarot kártyában az Akasztott ember erről is szól, ez az egyik üzenete. Nézzük meg együtt, miben segíthet ez a lap, milyen élethelyzetben veheted hasznát.
Az Osho kártyán ez a lap nem az akasztott nevet viseli, hanem az Új látomás a neve.
Csodaszép festmény. Egy férfi van rajta, aki négykézláb görnyed, és fölötte egy ember
terpeszállásban, de mégis földbegyökerezett lábakkal áll. Ez már jelzi ennek a helyzetnek a nehézségét. Hisz egyértelműen egy nehézségről, egy
cselekvéstől megfosztott helyzetről van szó.
Ebben a helyzetben a kellene kísértete a legerősebb, hisz erre van a legkevésbé lehetőséged. Azonban a képet megvizsgálva benne rejlik a megoldás is. Az ember törzse egy négyzetbe van zárva, mely az anyagi világ fogságát mutatja. A feje azonban egy háromszögben van, ami már a kitörést jelzi, mely egy körbe torkollik, tehát az egység elérését jelzi. Mindehhez pedig a háttérben elmosódott szárnyak láthatóak. A szabadság ígérete ez, melyet elérhetsz ha legyőződ a világot, pontosabban, ha ebben a merev, kiszolgáltatott helyzetben
mersz új látomást teremteni magadban.
Az Akasztott kártya ezt a fejjel lefelé mutatott testtartásban üzeni, melyből valóban nincs menekvés. Legalábbis, egyedül nem megy. A cselekvés ebben az ábrázolásban még inkább megfosztott. Bizony ezt valóban így is éljük meg. Hisz a külső hatások, a megfelelés kényszere, a média, a munkahely mind mind ezt suttogja, harsogja, láthatóan és láthatatlanul is a fejedbe. Tenned kell valami, nincs megállás, még a fájdalomra sincs idő.
Hova vezet mindez?
Miért is jó ez nekünk?
Ezt tényleg nem lehet másként megélni?
Ha ebben a helyzetben vagy, akkor tudd, hogy most más szemszögből kell megvizsgálnod az adott körülményeket.
Mit tennél ha nem félnél?
ez a kérdés segíthet ebben. Ha pedig elkezded keresni a válaszokat, akkor megtalál- hatod a belső szabadságod, mely a kényszer letétele után kerül elő. Ekkor pedig olyan erőt érzel amivel akár a felhők felett is képes leszel szárnyalni. Nem erre vágysz igazán?
Akkor elérheted a bőséget, a termékenységet, a Császárnő állapotát.
Itt egy új év, ez lehet akár egy új lehetőség is. Bár csak naptári számok változnak, a tudatalattinkban ez mégis egy új kezdettel párosul. Jönnek a fogadalmak, ígéretek, új tervek. Esetleg megfogadhatnánk azt is, hogy az elkövetkező évben letesszük a vállunkat nyomó terheket és a mozgásunkat meggátoló félelmeinket.
Ha felkészültél a félelem mentes életre,
segíthetek neked, hogy velem együtt,
lépésről, lépésre megszabadulj és a végén akár a madár,
szabadon élhess.
Tarts velem ha még eddig egyedül nem sikerült, és együtt biztos sikerül!













Hozzászólások
Az akasztott
Kedves Andi!
Nagyon jók az írásaid. Komolyan gondolom, hogy az ilyen fajta önismeretet tanítani kellene az iskolákban is, főleg a kamaszok körében amikor keresik önmagukat.
De a saját kérdésemre szeretnék elsősorban választ kapni.
Az akasztott embert húztam arra a kérdésre, hogy mit tehetek azért, hogy a vágyott partner engem válasszon. Nem tudunk együtt lenni annyit amennyit én szeretnék (munka miatt), és akkor most csupán annyit kell tennem, hogy az Ő szemszögéből nézzem a dolgokat és értesm meg, hogy ez van?
Várom válaszod, remélem meg is érkezik.
Köszönettel Kacagógerle :)