Tarot kártya "bevetésben"
Jól ismered már a kártyalapok jelentését?
Esetleg úgy érzed, hogy van még mit tanulnod?

Ha válaszod igen, azt mondom igazad van,
mindig van mit tanulnod!
Ezt a könyvet mind a két esetben tudod használni,
hiszen arra íródott, hogy a tanulás minél könnyebbé
váljon számodra.
Örömmel mutatom be az új generációs
Tarot könyvemet, melynek címe a


Vajon miért gondolom azt, hogy ezzel a könyvvel jól járhatsz?
Jogos a kérdésed ha még nem ismersz eléggé, és most meg is válaszolom. A hosszú évek alatt amióta a kártyaolvasást tanítom és amióta ezt a weboldalt írom, sokszor járt azon az eszem, hogy miképpen lehetne kézzelfoghatóbb tudást adni azoknak, akik ezzel komolyabban is szeretnének foglalkozni.
Első könyvemmel inkább azokon szerettem volna segíteni, akik talán még nem ismerik eléggé, mégis az önismereti útjuk és mindennapi küzdelmeik támaszául, a Tarot kártyát választották. Ehhez az önismereti úthoz adtam segítségül a kérdéseket, javaslatokat és a vizualizációs, meditációs gyakorlatokat.
Ezzel a könyvemmel pedig már nem csak az előző csoportnak, hanem azoknak is segítő kezet nyújtok akik a kártyaolvasást szeretnék mélyebben elsajátítani. Ez az összeállítás a vetések gyakorlati értelmezésén keresztül közelít a tananyag felé. Ezt pedig elég szokatlan vagy inkább különleges módon tettem. Ne ijedj meg tőle, szerintem tetszeni fog. Leírom nagy vonalakban a lényeget.
|
Miért írtam, hogy különleges?
Ezt a módszert a gyakorlatban is többször kipróbáltuk már és mindig meghozta a várt eredményt. A Tarot klub összejöveteleken már többször bizonyítottak a könyvből kiragadott, vagy hasonlóan elkészített kérdések. Sok Tarot könyv létezik a piacon, de ehhez hasonlóval még Én sem találkoztam. Ezért készítettem el ezt a könyvet, hogy a Tarot kártya használatát minél jobban el tudd sajátítani. Hasonló felosztású könyv talán kapható (arra gondolok, hogy külön foglalkozik a Nagy és a Kis Arkánumokkal, vetésekkel), ilyen azonban nem. Ezt biztosan tudom.
Ez egy hiányt pótló Tarot könyv, amelyben tesztek megoldásával,
most végre játszva tanulhatsz!
Te is tudod, hogy játékosan sokkal többet vagyunk képesek megtanulni, mint magolással, hiszen a játék az örömmel társul és a jó dolgokra szívesen és könnyebben emlékezünk.
Ha Te is szeretnéd Tarot tudásodat kicsit játékosabb formában
tovább fejleszteni, nem kell tovább várnod, itt a lehetőség....
hiszen ez nem egyszerű nyomtatható E-BOOK. Ez egy kicsit más, és sokkal több annál. Ez egy olyan könyv amit a számítógépeden olvashatsz és ebben megegyezik a többi E-BOOK-kal, ám ezt ki is töltheted a könyvön belül és még csak radíroznod sem kell utána, hiszen ha kilépsz belőle nem hagy nyomot.
A könyv mint az oldal és az előző könyvem is, a Rider Waite Tarot kártyát veszi alapul, hiszen a mai napig ez a legismertebb kártya a világon. Ezenkívül szimbólumai és képi világa könnyen értelmezhető.
Ez tényleg egy új generációs Tarot tankönyv. Ilyen típusú könyvet még nem adtak ki. Bár ezt már írtam valahol. Ez egy olyan PDF kiadvány ahol a kérdésekre a dokumentumon belül válaszolni tudsz és ugyanazon az oldalon megtalálod a választ is. Alkalmanként még egy-egy apró tanács vagy iránymutatás is van rajta hogy a tovább haladásodat még könnyebbé tegye.
Miért könnyebb egy tesztkönyvvel tanulni?
Tudod amikor egy tesztet kell megoldanod (pláne ha még akarod is), akkor mindenképpen elgondolkozol a válaszon. Egy hagyományos Tarot könyvben ha elolvasol pár sort egy kártyalapról az vagy megmarad benned, vagy nem. A tesztek esetében ez máshogyan működik. Ha megoldod a feladatot, akkor azt le is ellenőrzöd és rögtön tisztába is kerülsz azzal, hogy helyes vagy helytelen volt a megfejtésed. Ekkor rögzülni fog benned a válasz és mivel mindezt játékos formában teszed, ezért sokkal könnyebben megjegyzed.
Milyen kérdések vannak a könyvben?
|
Mindez több mint 270 oldalon, 209 kérdésben és 10 saját vetésben változatosan, hogy szórakoztatóbb legyen!
Itt említem meg, hogy van a könyvben 10 saját vetés
különféle helyzetekre, mint például...
- párkapcsolathoz...
- egy kapcsolat pillanatnyi felmérésére...
- anyagi helyzet felméréséhez és megoldásához...
- tervekhez, célokhoz...
- probléma megoldásához, ha valamit nem látsz tisztán...
- egy nehéz helyzet megoldásához...
- általános felméréshez...
...kirakási ábrával és példa elemzéssel!
Ezek a példák is segíthetnek számodra abban, hogy a kártyákra kicsit rugalmasabban gondolj, ne ragadj le egy-egy régi már-már megkövült magyarázatnál. Tudod a megszilárdulás, becsontosodás sosem vezet sehová. Rugalmasnak és nyitottnak kell maradni, ha csak lehet. Persze ez a Te döntésed, a szabad akaratod.
Mennyibe kerül ez a könyv?
Szeretnénk, ha minél több emberhez el tudna jutni és nem csak a "polgári középosztálytól" felfelé tudnák megvásárolni. Ezzel persze senkit sem szeretnék megbántani, azonban azt vallom, hogy a Tarot kártya ismeretét elérhetővé kellene tenni minden ember számára, hiszen az önismeret a legfontosabb alapköve boldog és teljes életünknek. Ezen munkálkodom is, most már évek óta.
Tehát a könyv, minden hasznos tulajdonságával együtt...
|
... 5 000,-Ft-ba kerül! |
|
Ha úgy érzed, hogy kell Neked, ide kattintva |
Összefoglalom még egyszer, hogy milyen előnyökkel jár,
ha ezt a könyvet használod a további tanulásodhoz...
-
a könyv szerkezete viszonylag gyors haladást biztosít a gyakorlati tanuláshoz
- Tesztek a Nagy Arkanum lapjaihoz
- Tesztek a Kelyhek lapjaihoz
- Tesztek az Érmék lapjaihoz
- Tesztek a Kardok lapjaihoz
- Tesztek a Botok lapjaihoz
- Tesztek a Kis Arkánum Udvari lapjaihoz
- Tesztek vegyesen a Tarot kártya 78 lapjához
- Vetések gyakorlati példákkal
- Tesztek vetések értelmezéséhez
- játékos formában teszteket megoldva tanulhatsz, ha nem is teljesen, de elfelejtheted a magolást (bár én a magolást amúgy is ellenzem, mert megköt, és blokkolja az intuíció használatát. A tanfolyamaimon ezt már tudod szerintem mindig a képi látásmódot próbálom elültetni a tanulni vágyókban, általában sikerrel, és ebben fontos a játékosság, mert jobban megmarad).
- 10 olyan saját vetést találsz benne amelyet én készítettem (ezeket máshol nem találod meg)
- ezekhez a vetésekhez példa megoldásokat, értelmezéseket is találsz (így könnyebben beazonosíthatod egy-egy kártya, vetésben és más-más pozícióban való jelentését)
- ennek a könyvnek a használatával is erősödik az önismereted (hiszen minél jobban érted a lapokat, annál kevésbé leszel hajlamos a saját helyzetedre félreértelmezni, bár az Ördög sosem alszik :) )
- a kártyalapokat a különböző kérdések által egészen más szemszögből is látni kezded mint eddig
- ha több válasz lehetőség is van, mindig találsz a lapon valamilyen segítséget
- linkelt tartalomjegyzék (tehát egy kattintás és odaugrik a kívánt fejezethez (az oldalakon mindig találsz lehetőséget arra, hogy visszatérj a tartalomjegyzékhez)
- a könyv végén táblázatokba foglalva fejezetenként megtalálod az egyes kártyákhoz tartozó oldalszámokat. (Ezek minden esetben linkek, melyekre kattintva odaugrik a dokumentumon belül. Így könnyen megvizsgálhatsz egy kártyát több szemszögből is).
És még két érv amely emellett szól, ...
- nincs áthárított postázási, szállítási költség
- nincs nyomda vagy digitalizálási költség és ez nem emeli az árat
Úgy gondolom ez remek lehetőség arra, hogy most elmélyítsd tudásodat,
ezzel a játékosan elkészített mégis mély tudásanyagot hordozó könyvvel!
Ha Te is így gondolod, ide kattintva és
a "Megrendelőlap" kitöltésével megrendelheted!
Amikor kitöltötted ezt a megrendelő lapot, kapni fogsz egy levelet és abban megkapod a további információkat. Hidd csak el, hogy most bizony jól döntöttél. Mert ha nem csak megrendelted hanem használni is fogod a könyvet akkor bizony el sem kerülheted azt, hogy Tarot tudásod elmélyüljön.
Köszönöm az érdeklődésed, használd eredményesen a könyveimet
és az oldalon megjelent írásaimat egyaránt. Bármilyen kérdésed van
arra andi
onismeret [dot] net (subject: K%C3%A9rd%C3%A9s%20) (levélben), a blogban, vagy fórumban a válaszolok.
Hargitai Andrea















